Egyszer visszahallottam, hogy egy írásomra azt mondták, azt tükrözi, hogy megkeseredett vagyok. Ez nem igaz. Az, hogy néha (lehet hogy gyakran) kritikus vagyok szervezetekkel, vagy cégekkel, szórakozóhelyekkel kapcsolatban, egy dolog. Ugyanúgy észreveszem azt is, ha valami jól működik, de arról azért nem nagyon szoktam írni, mert feleslegesnek tartom reklámozni, a minőség önmagát adja el (ezt a mondtatot eladom egy reklámcégnek :D). Szóval aki ma valami szépet vár tőle, az ismét csalódni fog, előre is bocsi.

Voltam ma a munkaügyi hivatalban, hogy szerezzek alkalmi munkavállalói kiskönyvet. Ennek rendje és módja szerint kértem sorszámot, és türelmesen vártam a soromra. Nyolcan voltak előttem, gondoltam egy óra alatt mindenképpen sorra fogok kerülni. Hát nem így lett, mindenki bent volt nagyjából negyed órát. Persze, az ügyintézés lassan megy, ismerem az ilyesmit, nehéz a műkörmökkel tempósan gépelni, na meg mindenkinek van magánélete amit ki kell beszélni, természetesen munkaidőben.
Mikor végre bejutottam, kiderült, hogy épp most tanítják be az új lányt is, aki mindig meg akar győződni egy fontos kérdésről: nyomjon-e entert vagy ne? Ráadásul felmerült még egy fontos dilemma, amit a két KÖZTISZTVISELŐNEK meg kellett vitatni: mivel szeret játszani egy kiskutya? Arra jutottak, hogy bár nagyon szereti, ha rongyot rángatnak előtte, mégis rizikós játék, mert rászokik és szétrág egy csomó pórázt meg cipőt. Úgyhogy jobb ha csak labdáznak vele. Én nem vagyok egy nagy kutyaszakértő, de azért gyanítom, igazuk volt. Talán mégis értenek valamihez...